»» ««

Fantasztikus roncsot találtak a kincsvadászok

Külföld

Német kalandorok egy több millió eurót érő, arannyal és ezüsttel megrakott 19. századi kereskedőhajó maradványait tárták fel Indonézia közelében.

A kutatók több mint másfél tonnányi ezüstérmét, arany ékszert, kristályt, kínai porcelánt, ágyúkat, muskétákat és 400 üveg bort hoztak felszínre az 1806-ban, Borneó és Szumátra között, a Malakka-szorosban elsüllyedt Forbes kereskedőhajó maradványai közül. A csoport szerint a rakomány legalább 7 millió eurót érhet.

Az egyik búvár, Martin Wenzel elmondta, hogy a felfedezés meglepetésként érte őket, és amikor meglátta a kincseket, ő sem hitt a szemének. Mindezt persze gondos levéltári kutatás előzte meg, amelynek során a térség lehetséges hajóit vették számba, majd hónapokig keresgéltek a tengeren.

A Forbes III. György engedélyével kalózkodott az angol korona nevében, és fosztotta ki más nemzetek hajóit. A fedélzeten talált Ming-korabeli porcelánok alapján ezek között legalább egy kínai hajó is lehetett. A tengeri hajóregiszter szerint a Forbes eredetileg vasat és ópiumot szállított, és útjáról visszatéve rakodták meg a fosztogatások során összeszedett zsákmánnyal. Nem sokkal később azonban zátonyra futott, és bár a legénység megmenekült, a zsákmány a zátonyon maradt. A hajó kapitánya, Frazer Sinclair komoly hírnévre tett szert, és III. György személyesen is kitüntette fosztogatásaiért.

A zsákmány fele a korábbi megállapodások alapján az indonéz kormányzaté lehet, míg a másik felét aukción értékesítik majd, amely lehetővé teszi a további kutatásokat is- a Forbes megmentése ugyanis 400 ezer euróba került. A német búvárok lelki szemei előtt pedig már a következő, reményeik szerint 2 tonnányi aranyat rejtő hajó lebeg.

[ Múlt-kor ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 34. hopposztkopp 2009 aug 17. 15:33  
Látod a kincs az kincs, de aki megtalálja azt egyszerűen "lekalandorozzák". Kicsit (frászt nagyon) irigy vagyok én is.  :-))
 33. elche 2009 aug 16. 22:00  
Azért sem fogok szerénykedni.:P
 32. Luciferin 2009 aug 16. 21:49  
Itt egyszerűen minden fontos és lényeges dologról volt már szó. :-))
 31. elche 2009 aug 16. 21:11  
Volt már, több, mint négy éve. Lassacskán én sem tudom fejben tartani mi minden jelent meg.
 30. seshat 2009 aug 16. 21:05  
...meg, ugyan ez már nem kincs, de a Nagy Búvárkönyv volt már?
az nagyon jó abból tanultam az IDC-re (kivéve a tárblázatot persze)

más ötletem nincs, megyek, tovább kínzom magam a Korallzátonnyal :)


A további 29 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Aruk Giftun

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 11m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés