»» ««

Amfora 126 méterről

Külföld

A Fekete-tengerben hajtották végre az eddigi legmélyebb merülést középkori roncshoz.

Szerhij Voronov az ukrajnai víz alatti örökség feltárásáért felelős intézet vezetője, és a különleges expedíciót is ő vezette, amit egy 11-13. század táján elsüllyedt hajó kutatására szerveztek. A Forosz fok közelében nyugvó roncsot csak "Foroszi hajó" néven emlegetik, és az innen kiemelt amfora nagyon értékes leletnek számít. 126 méteres mélységben korábban csak távirányítású robotokkal dolgoztak, búvártechnikával ez volt az első ilyen projekt, amihez nemzetközi csapatot toboroztak: ukrán, orosz és brit búvárok dolgoztak közösen.

A nagy mélységben nyugvó hajó részei a Fekete-tengerre jellemző adottságok miatt annak ellenére jó állapotban maradtak meg, hogy fából készültek. Az amfora is olyan épségben került a felszínre, mint ha csak napokkal korábban került volna ki egy fazekasműhelyből. Persze a merülések bonyolításánál fel kellett készülni a különleges körülményekre: míg a felszínen esetleg 40 fok volt, a víz legfelső része pedig 30 fokos volt, 20 méternél mélyebb vízben már 5 fokkal kellett kalkulálni. A tervezett fenékidő 15 perc körül volt, de időnként hosszabb időt töltöttek lenn a búvárok, mert a roncs annyira érdekes lelőhelynek bizonyult- a merülés teljes hossza viszont hat órásra nőtt. Ehhez képest pedig sokat kellett merülni, magát a roncsot is csak a hetedik merülésen pillanthatta meg Olekszandr Szpiridonov.

A búvárok méréseket is végeztek a roncson, az amforát pedig már Kijevben vizsgálják a tudósok. Ki szeretnék deríteni, hol készült és akkor megtudhatják, honnan érkezett a Fekete-tengerre az elsüllyedt hajó. Ebben a munkában is együttműködnek külföldi, többek között spanyol, olasz és francia szakértőkkel. A kézenfekvő megoldás az volt, hogy bizánci hajóról van szó, ám ebben az időben már Itáliából is érkeztek kereskedők a Fekete-tengerre. A víz alatt talált további érdekes leletek közé tartozik egy hajítógép is. Szerhij Voronov kiemelte, hogy a búvárok fantasztikus teljesítménye volt a döntő, és így lehetett ennyit megtudni a hajóról.

Voronovék pedig készen állnak a még nem alaposan feltárt, de nagyon izgalmas Fekete-tenger további kutatására, ahova visszatér Dr Robert Ballard is, hogy különleges eszközeivel a 2,000 méteresnél nagyobb mélységeket vizsgálja. A helyi régészeknek közben fél szemmel arra is figyelni kell, hogy az országban eddig alig védett régészeti emlékeket hogyan tudnák jobban óvni, ha kell, jogi eszközökkel. A korábbi törvény kiegészítéséhez tanácsokat adtak, és ha azok az elnök aláírásával életbe lépnek, akkor jóval szigorúbban fel lehet lépni a fosztogatókkal szemben.

[ day.kiev.ua ]

Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés