Bemutatkozik az Effesub
FelszerelésekA közelmúltban az Effesub által gyártott felszerelésekkel ismerkedhettünk meg. Kipróbáltunk ruhákat valamint uszonyt, reduktort és mellényeket alsó és felső kategóriából.

Az olasz gyártó elsősorban szabadtüdős felszerelésekkel foglalkozott, ám nemrég bővítette termékskáláját a készülékes búvárkodáshoz szükséges valamennyi felszereléssel. Hogy teljes képet kapjunk, egy alapszintű és egy csúcskategóriájú felszerelést próbálhattunk ki Dorogon merülés közben. A gyártónak nincsenek távoli-keleti tömeggyártású, saját névre címkézett felszerelései, így aztán minden, amit kipróbálhattunk, újdonság volt a számunkra. Ez egyből látszott például a Frameless maszkon, ami sok más gyártó "uniformizált" keretnélküli maszkjához képest más kialakítású, szélesebb látóterű. Egyébként éppen a saját gyártás miatt vállal a felszerelésekre két éves garanciát az Effesub, a kivétel a reduktorok öt éves garanciája.
Azt már előzetesen elmondta Richárd, hogy a ruhák is meglepetést fognak okozni, mert anyaguk nem a szokásos neoprén, hanem annál elasztikusabb, így könnyebb az öltözés és nagyobb a komfortérzet. Az ember az ilyet hiszi is, meg nem is, hiszen egy meleg napon egy dupla ötös ruha felvétele nem szokott szuper programnak számítani, bármilyen is a ruha. Legalábbis előzetesen így gondoltuk. Ám be kell ismerjük, az Effesub ruhákon tényleg érződött a különbség. Meglepő módon az alaptípus (Europa Dive), a kantáros alsó és csuklyás felső résszel rendelkező, hagyományosnak mondható ruha tűnt még a két ruha közül is kényelmesebbnek. Volt már rajtam pár ilyen kialakítású búvárruha, de eddig az összes közül az Effesubé tűnt a legjobbnak. A másik, overáll és rövidruha összeállítású Modular 50 is kényelmes ruha, de a különbséget mégsem éreztük túl nagynak a hasonló kategóriájú ruhákhoz képest.

Az Effesub alapszintű mellénye, a Basic nem súlyintegrált, de jó kialakítású, kényelmesen magunkra igazítható, és két nagy cipzáros zsebe van. Kevesebbet merülő búvárok számára lehet megfelelő választás, de manapság azért inkább az integrált súlyos mellények közül választanak a legtöbben. A másik kipróbált típus, a Boost Control viszont már súlyintegrált (igaz, a manapság már nem igazán korszerűnek számító tépőzáras rögzítésű zsebekkel és két kis trimzsebbel hátul), a hevedereket teljesen a méretre lehet igazítani, az inflátorfej is igencsak masszívnak tűnt a fém alkatrészekkel - ez már az igényesebb búvárok választása lehet. A víz alatt is kényelmes volt, de ebben a kategóriában már az ár is nagyon meghatározó, hiszen a teljesítmények között nagy különbség nincs.

Végül megbeszéltük tapasztalatainkat, és nem volt nehéz közös nevezőre jutnunk. Nyilván a mai fejlett búvártechnika mellett nagy csodák és óriási csalódások ritkán érik a búvárt, ha minőségi felszerelést választ, és az Effesub egyike a jó alternatíváknak. Sportbúvár szemmel legalábbis minden felszerelés nyújtotta az elvárható teljesítményt, és ez a legfontosabb. A számunkra leginkább kellemes meglepetést okozó neoprén ruháik pedig kimondottan jó választásnak tűnnek.
Köszönjük a dorogi búvárbázis segítségét a teszt lebonyolításában!